8.Fejezet

     Gyorsan eltelt az a két hét, amit még itthon töltöttem. Anya végre betartotta amit ígért és csak velem foglalkozott. Mentünk a plázába vásárolni, fagyizni, sétálni, de olyan is volt, hogy csak leültünk a nappaliban és alkonyatmaratont tartottunk. Most már mondhatom, nem éreztem magam egyedül. 

Aztán eljött a nap, amikor készülni kellett az utazásra. A lányoktól már tegnap este elköszöntem, mert ők ma már dolgoznak. 

Anya segített összepakolni, körülbelül annyi cuccom volt, hogy akár egy évig is maradhatnék. 

- Megvan minden kislányom?

- Örülök, hogy le tudtam zárni a bőröndöket. Persze, hogy minden megvan, talán túl sok is. 

- Nem tudunk már kivenni semmit, mindenre szükséged lesz. - kétlem, de ha anya mondja, elhiszem neki.

Kivittük az előtérbe a bőröndöket és már csengettek is. Ted lépett be az ajtón és segített kicipelni a cuccokat.

- Em  biztos, hogy az összesre szükséged van? 

- Ne kötözködj, egy lánynak ilyen sok dolog kell ahhoz, hogy jól nézzen ki. 

- Ja, persze...lányok. - nevetett.

- Ő is itt van? - kérdeztem kicsit kedvetlenül. Egyáltalán nincs  kedvem vele tölteni több mint két órát, plusz a szünetemet a múltkoriak után. 

- Ha a bátyámra gondolsz igen, a kocsiban ül.

- Szuper, indulhat Emma újabb csodás nyara.

- Nem lesz az olyan szörnyű Em, csak másfél hónap, kibírod. - nyugtatott Ted.

- Óh igen, Em mindent kibír.

Elköszöntem anyától, aztán indultunk a reptérre. A kocsiban némán ültünk, a telefon hangja azonban megzavarta ezt a csendet. Tom gyorsan kihalászta a zsebéből a készüléket és felvette. 

- Szia.. oké..mindjárt ott leszek..Helló.. Ted forduljunk vissza, van egy kis dolgom.

- Na arról szó sem lehet, fél óra múlva indul a gép, nem akarom lekésni. - vágtam közbe.

- Ted fordulj vissza most. - a mintaöcsi azonnal hallgatott a bátyjára és megfordultunk. Vajon mi lehet ilyen sürgős neki. 

Egy kis pékség előtt álltunk meg, ami...ami a Doraéké. Tom kiszállt a kocsiból és bement az üzletbe.

- Ted mondd azt kérlek, hogy ő nem jön velünk!

- Én nem tudok semmiről.

- Ha ő is jön én inkább kiszállok. - ketten jöttek ki, megölelték egymást és szerencsére csak Tom szállt be az autóba. 

- Mehetünk. - szólt oda a "sofőrnek".

- Mi volt ilyen fontos? - kérdeztem kíváncsian.

- Semmi közöd hozzá, de ha ennyire tudni akarod, elköszöntem tőle. 

- Még jó hogy tudni akarom, majdnem emiatt késtük le a gépet. 

- Bolond vagy, Em. 

- Az, aki mondja.

- Ted induljunk inkább. 

Rájöttem még mindig szeretem.  A szeme, a mosolya, a haja, minden tökéletes rajta.. De ezek ellenére még haragszok rá, nem akarom őt szeretni, eltereltem a gondolataimat inkább.

A repülőtéren megvettük a jegyeket, átvizsgáltak minket, aztán elköszöntünk Tedtől.

- Na jók legyetek, vigyázzatok magatokra és lehetőleg ne öljétek meg egymást. - vigyorgott.

- Nem ígérhetek semmit, egy őrülttel töltöm a nyarat - célzott ezzel rám, én meg jól bokánrúgtam. -  Au, mondom én.. Ha nem jönnék haza élve, szerettelek tesó. 

- Haha, de vicces kedvedbe vagy ma, remélem minél hamarabb elmúlik. - mosolyogtam gúnyosan. 

Kaptam két puszit Tedtől és elindultunk a géphez. 

- Muszáj melletted ülnöm? - elég dühös voltam rá.

- Muszáj, egymás mellé szólnak a jegyek. 

- Hát, a te életedet kockáztatod.

- Nem félek tőled.

- De én félek a repüléstől. - soha életemben nem ültem még repülőn, de annál több szörnyűséget láttam róluk. 

- Nyugi ott leszek melletted. - kacsintott. Azok a tengerkék szemek ahw..

Felszálltunk és elfoglaltuk a helyünket. Én az ablak mellett, Tom pedig mellettem. Mellé pedig egy idős bácsi ült le, aki nagyon szimpatikusnak tűnt.

A stewardess elmondta, mit kell tennünk felszállás előtt és jó utat kívánt. 

- Csatold be az öved Emma és add ide a kezed.

- Dehogy adom, miért tenném?

- Mondjuk azért, mert mindjárt felszáll a repülő?? - ahogy ezt kiejtette azonnal odanyújtottam a kezem és Ő megfogta. A pillangók felébredtek a gyomromban. 

A felszállás hihetetlenül rossz volt, nagyon féltem és végig a kezét fogtam. Amikor már a levegőben voltunk elengedte a kezem, bedugta a fülhallgatóját, a vállamra dőlt és elaludt. Később megint megfogta a kezem. 

Egész úton nézelődtem, nem mertem elaludni. Már azelőtt is észrevettem, hogy a bácsika nagyon figyel minket, és egyszer csak megszólalt. 

- Szép dolog is a szerelem, főleg ilyen fiatal korban. Ha szabad megkérdezni, mióta vannak együtt? - erre már Tom is felkelt és válaszolt.

-Egyáltalán nem vagyunk együtt, barátok vagyunk. 

- Persze, persze láttam én már életem során elég sok mindent és azt is látom, hogy önök szeretik egymást.

- Akkor vegyen fel szemüveget, mert ezt most félrenézte. 

- Becsülje meg ezt a lányt, mert kevés ilyen van a világon. 

- De hát nem is ismeri, honnan tudja milyen?

- Ez igaz, de aki elvisel maga mellett egy ilyen rossz természetű férfit, mint te vagy fiam, az rossz ember nem lehet, én már csak tudom. 

- Foglalkozzon inkább magával. 

- Majd eszedbe fogok még jutni fiacskám, amikor minden jó dolog megszűnik körülötted. További szép utat! 

Az öreg úr valószínűleg keresett egy másik helyet, mert vissza már nem jött. 

- Mire volt ez jó Tom? Miért kellett így viselkedned? Fogtad a kezem meg a vállamon feküdtél, jó hogy azt hitte, együtt vagyunk.

- Azért, mert beszél itt össze-vissza, mint te. Én biztos nem fogtam a kezed. -visszadugta a fülhallgatót és aludt tovább.

Leszállásnál megint megfogta a kezem és azt mondta : "Mert muszáj."

- Semmi nem muszáj..

- De igen, félsz, ezért fogom a kezed. 

Apa már várt bennünket. 

- Szia apa, annyira örülök neked, már nagyon hiányoztál. 

- Te is nekem kincsem, menjünk a szállásra mert egy óra az út és én holnap dolgozom. 

- Jó jó, csak Tom ellépett a mosdóba, de felőlem itt is hagyhatjuk. 

- Mondta anyád, hogy nem örültél neki.

- Ezt inkább hagyjuk apa. 

- Te tudod, nézd, már jön is. 

Nem hittem a szememnek, máris egy csinos szőkével flörtölt. 

MEG FOGOK ŐRÜLNI!!