6.Fejezet

Reggel finom illatokra ébredtem és amikor kinyitottam a szemem Ted nem volt sehol. Felöltöztem és lementem a konyhába, ahol ő már az asztalnál ülve várt.

- Jó reggelt! Azt hittem már soha nem kelsz fel.

- Szia, még időben vagyunk. - nevettem. - Ezt te csináltad? 

- Anyukád is segített. Ja tényleg, azt üzeni mire haza jössz itthon lesz. - na persze mindig ezt mondja...

- Annyira jól néznek ki, éhen halok.

-Milyen palacsintát szeretne a kisasszony? 

- Egy nutellás tökéletes lesz, uram. Olyan jó, hogy ilyen barátom van, mint te. Ezért a finom reggeliért öröm volt felkelni. 

- Örülök, hogy örülsz! - és nyomott egy puszit a homlokomra. 

- Figyelj csak, kérdezhetnék tőled valamit?

- Nincs semmi akadálya. - nem akartam eddig megkérdezni, mert féltem a választól, de már épp itt az ideje.

- Szerinted Tom érez irántam valami hasonlót, mint én iránta? 

- Ezt miért tőlem kérdezed? - láttam rajta valamit, igazából nem tudom mi volt az, de nagyon furcsa volt.

- Úgy gondoltam, mivel te vagy a tesója neked csak elmond ilyeneket.

- Figyelj, kaptál tőle egy gyűrűt amibe az volt belevésve, hogy BARÁTOK.. akkor szerinted mit érez? - lefagyott az arcomról a mosoly, pedig nem számítottam semmi pozitívra. 

- Nem igaz Em, hogy évek óta bele vagy zúgva és nem jöttél még rá, mi a helyzet. - kezdett ideges lenni és egyre hangosabban beszélt. Ezért én is megemeltem a hangomat.

- De rájöttem hidd el, csak tudod reménykedtem, hogy talán a hosszú évek alatt ez megváltozik. 

- Mindenki reménykedik valamiben, de nem lehet mindenki olyan szerencsés, hogy az álmai, vágyai beteljesüljenek. Az ilyen embereknek csak a remény marad..

- Tudom, hogy én ide tartozom csak azt nem értem, hogy miért beszélsz így velem, csak egy ártatlan kérdés volt.

- Ne haragudj, eltúloztam a dolgokat egy kicsit .

- Aha egy kicsit. Szerintem menjünk lassan, ha nem akarunk az utolsó nap elkésni.

A mai nap igazán laza volt, már mindenből lezártak minket (hozzáteszem, hogy a töri dolgozatom miatt úszott a kitűnőm). A nap nagy részét az udvaron töltöttük. Már csak holnap kell bejönni az évzáróra és aztán miénk az egész nyár.

Nem tudom mi lett Teddel, egész nap nem jött oda hozzánk, sőt került minket. Mikor megkérdeztem mi baja, azt mondta semmi.Végülis ő tudja, ha a legjobb barátnőjének nem mondja el, akkor tartsa meg magának.

A lányokkal a fák árnyékában ültünk, amikor Tom jött oda hozzánk ..

- Emma beszélhetnénk?

- Persze, mondjad nyugodtan. 

- Négyszemközt szeretnék beszélni veled, gyere üljünk le valahová.

Nem tudom mit akarhat, ritkán beszélünk, és nem is volt túl jó kedvében.

- Tudsz valamit, hogy mi van Teddel, amióta nálatok volt elég furcsán viselkedik. - tekintete azt sugallta tud valamit. 

- Ezen gondolkoztam én is, reggelinél kérdeztem tőle valamit és teljesen kiakadt.

- Csak annyit mondok neked, nem szeretném ha megbántanád őt, és ezt komolyan mondom. - úgy néz ki ma mindenki megőrült..

- De hát nem csináltam semmit.

- Ezután sem szeretném, mennem kell, szia.

Egyszerűen nem bírom elképzelni, mi ütött ma beléjük. 

- Na mesélj már Em! Mit akart?? - kíváncsiskodott Judy.

- Meg ne bántsam Tedet.

- Mégis mivel bántanád meg? Vagy csináltál valamit? - folytatta a kérdezősködést Ana. 

- Dehogy csináltam, de menjünk hazafelé. Elegem van a mai napból...